1. Fejezet; 3. Rész

   Csend, béke, nyugalom. Ezek jellemzik reggelem, de sajnos nem ma. Anya már főt, apa a munkába siet, a zene üvölt a szomszédból, én pedig felkelek.
   Köntösöm magamra véve sétálok le a konyhába, ám az étkezőben megállok, s nézem az egy személyre megterített asztalt. Anya jön ki a konyhából mosollyal az arcán, majd megáll előttem.
- Jó reggelt, kislányom! – üdvözöl puszival, majd az asztalhoz tol, s lenyom a székre.
- Mi ez az egész, anya? – kérdezem furcsán, miközben ő már a második szendvicset készíti.
- Csak szeretnék kedveskedni a lányomnak – mosolya letörhetetlen.
- Hát, oké – suttogom magamnak, ugyanis ő már a konyhában van. Majd hirtelen eszembe jut a telefonhívás, s két falat között szólok anyunak.
- Mit szeretnél, kicsikém?
- Semmit, csak tegnap felhívtak, és azt üzenik, a rendőrkapitányságon keresd Mr. Smith-et.
   Anya arcáról eltűnt a mosoly, üveges tekintettel bámult rám, majd eldobva mindent a kezéből, rohant ki a házból.
   Mi után anya elment, furcsán néztem utána, hisz ez nem megszokott viselkedés tőle. Mindig kiegyensúlyozott, nyugodt nő volt. Meglepődtem ezen a kirohanásán, percekig ültem az asztalnál, majd a szobámba mentem. Lefeküdtem az ágyamra, s szombat lévén bekapcsoltam a laptopom, filmet kezdtem nézni.
   A bejárati ajtó a film felénél csapódott, ezzel jelezve, anya hazaért. Megállítottam a filmet, s lefelé indultam. A lépcső tetején hallatszott, anya valakivel kiabál. Ahogy leértem a nappaliba, megbizonyosodtam, hogy telefonon beszél az illetővel.
- Nem! Nem vehetitek őt is el tőlem. Nem engedem. Alex is elég áldozat volt már részemről – ordította magából kikelve, én pedig semmit nem értettem. Hogy kerül ide Alex, és kivel beszélhet így anya? Soha senkivel nem kiabált. Rá sem ismertem.
   A telefon másik felén lévő ember beszélt, majd édesanyám felkiáltott.
Nem vihetik el!- de ezt már akinek szánta, nem hallotta, letette a telefont.
   Anya sírva esett össze a nappaliban, én pedig aggódva futottam oda hozzá. Sírt, zokogott. Teljesen más volt, mint eddig. Soha nem láttam még így őt.
- Anya, mi volt ez az egész? Jól vagy? – zúdítottam rá kérdéseimet, de nem válaszolt, csak meredt előre, s sírt.
   A percek csak múltak, anya pedig kezdett megnyugodni. Újra feltettem neki a kérdéseket, de mielőtt válaszolt volna, az ajtó kirobbant, s apa futott oda hozzánk.
- Hell, menj a szobádba – ellenkezni akartam, mire rám ordított. – Most!
   Szobámba rohantam, semmit nem értettem, apa miért kiabál velem? Anya kivel és milyen áldozatról beszélt? Ilyen és ehhez hasonló kérdések lepték el agyamat, de a választ nem találtam meg rájuk.
   Ágyamon összegömbölyödve néztem ki az ablakon, az eső már egy ideje esik, s nem úgy tűnik, mintha elszeretne állni. A Napot a felhők takarják el, ám lassan a Hold kerül helyére. Az emberek mennek haza a munkából a családjaikhoz. Ki autóval, ki pedig gyalog, átkozva az időt, hogy nem bírta ki, amíg haza nem érnek.
   Anya és apa elmentek itthonról, egy,,ne menj sehova, majd jövünk” mondattal. Ez már egy órája volt. Lassan felültem az ágyamban, majd a konyhába vettem az irányt. Az étkezőben még mindig láthatóak voltak a reggeli nyomai, a konyhában az ebéd a tűzhelyen volt félig elkészítve. Egy forró tea és egy szendvics elkészítése mellett döntöttem, majd ezek társaságában húzódtam vissza a szobámba.
   A telefonom hangos csöngésbe kezdett. Mikor megláttam ki hív, szívem kihagyott egy ütemet, mosolyom kiült arcomra, majd megnyomtam a „fogad” gombot.
- Szia, Josh!
- Szia, Hell! Lenne kedved sétálni egyet? – kérdezte, s éreztem hangján, hogy mosolyog.
- Hát persze – lelkesedtem ötletéért.
- Remek. Akkor tíz perc és ott vagyok. Szia! – tette le a telefont.
   Szívem vad dübörgésbe kezdett, telefont mellkasomhoz szorítottam, úgy ugráltam örömömben.  Majd eszembe jutottak apa szavai. Nem érdekel, írok nekik egy levelet, hogy Josh-sal sétálok, meg fogják érteni.
   Felvettem egy csőfarmert, mellé egy fekete felsőt, majd a hozzáillő lapos cipőmet. Telefonomat zsebembe csúsztattam, lementem a nappaliba, s az asztalon lévő lapokból az egyikre írtam anyuéknak, hogy sétálni megyek Josh-sal. Kabátomat magamra véve, lekapcsoltam a villanyokat, mikor csengettek. Mosolyogva mentem az ajtóhoz, Josh állt ott. Egy farmert viselt kék dzsekivel. Bezártam az ajtót, majd megöleltem, sétálni indultunk.

1. fejezet; 2. rész

Sziasztok! Új résszel jövök, és igen, tudom, hogy még nagyon a történet elején vagyunk, de könyörgöm, 1-2 kommentet írjatok, hogy tetszik-e a történet, avagy hagyja ma francba. Köszönöm! Jó olvasást! :)

-  

-       Igen, minden rendben. Hogyne lenne? – kérdezte teljesen zavartan.

-     Csak olyan furcsa vagy – suttogtam már inkább magamnak.

        Megrázta a fejét, majd mosolyogva nyújtotta felém karját. Pár pillanatig haboztam, majd belékaroltam. Ezután, mintha mi sem történt volna, sétáltunk tovább, miközben semleges dolgokról beszélgettünk.

        Egy folyó partján álltunk, a Hold fénye beragyogta a várost, mely kezdett lenyugodni. A víz szépen folydogált, itt-ott egy hajó a felszínén. A korlátnak támaszkodva néztem a lassan haladó folyót, mikor Josh mögém lépett 

    Gyönyörű ez az éjszaka, akárcsak te – suttogta fülembe, s egy puszit lehelt nyakamra. Beleremegtem, mikor kezét lassan végighúzta kezemen, majd ujjaimra kulcsolta övéit, fordított magával szembe. A csend, mely elragadott, szertefoszlott, mikor a távolban felcsendült egy lassú, romantikus dallam. Josh távolabb lépett, majd egyik kezét háta mögé téve hajolt meg előttem. – Szabad egy táncra? – nézett felemás szemeimbe, mire kezem övébe helyeztem.

-        A lágy dallam egyre közelebbről szólt, majd mikor megforgatott, akkor vettem észre, hogy egy hajó megy le a folyón, nem messze tőlünk, rajta zenészek. 

    Köszönöm – suttogtam Josh fülébe, kezem nyaka köré fontam, míg ő derekam ölelte körül.

   A zene lassan halkulni kezdett, majd újra teljes lett a csend. Josh elengedte a derekam, s a kezeim fogta meg. Szemeimbe nézett, melyek boldogságot sugároztak. Mosolyától teljesen vörös lettem, zavarttá váltam.

-        Hell, - szólalt meg miután kifújta a tüdejében lévő levegőt – köszönöm ezt a gyönyörű estét, de sajnos lassan indulnunk kell. Anyukád aggódni fog – jelentette ki, ezzel nekem csalódást okozva.

       Mosolyogva bólintottam, mire összekulcsolta ujjainkat, s elindult. Az út csendesen telt, néha-néha halkan hallani lehetett egy-egy madárcsicsergést, esetleg kutyaugatást, macskanyávogást.

        A házunk előtt megállva néztem át a kerítésen. A gyönyörű udvarban egy tavacska is kapott helyet, melynek partján egy pad állt. Alexandra Cook volt egy táblába vésve. Az a tó volt a kedvenc helye. A pad mellett egy fűzfa állt, róla egy kerékhinta lógott le. Már tizenkét éve áll ott a fa, s öt éve lóg a hinta. Két éve nem ült benne senki, Alex volt az utolsó. Akár a padra, akár a tóra nézek, szemeim könnybe lábadnak, ő jut eszembe. Szeretem, és hiányzik. Hiába vagyok tizennyolc éves, hiányzik egy testvér.  Köszönöm, Hell, ezt a gyönyörű, felejthetetlen estét, viszont most mennem kell – szorította meg a kezem, majd hirtelen magához húzott, szorosan ölelt, s egy puszit nyomott a homlokomra. Már csak távolodó alakját láttam, végül eltűnt az éjsötétjében.

         A konyhában és a nappaliban még égett a villany, mikor beléptem. Anya épp a laptopját bújta, észre sem vette, hogy otthon vagyok. Szegény megint fontos cikket ír – gondoltam magamban. Odamentem, megpusziltam az arcát, majd felmentem a szobámba. Lezuhanyoztam, utána befeküdtem az ágyamba. Szemeim lehunytam, de nem jött a már várva várt álommanó. Nem hagyott nyugodni Mr. Smith, Josh és az érzéseim. Mr. Smith! – kiáltottam fel magamban, majd felpattantam az ágyból, s rohanni kezdtem le, hogy szóljak anyunak.   Lent már nem égett a villany, anya már alszik. Majd reggel megmondom neki. Beszéltem meg magammal, majd a szobám felé vettem az irányt.

   Újra az ágyamban fekszem, az érzéseim nem hagynak nyugodni. A szívem ki akar törni a helyéről, mikor meglátom, s hiába próbálok barátként tekinteni rá, nem megy. Nem tudom, vajon ő is így érez-e, de számomra már nincs kiút. Elragadott a szerelem rózsaszín felhője, s most szárnyalok vele, akár a lehulló levelek az esti szélben.   Szemeim lehunyva tartom, s elalszom.

Remélem tetszett ez a rész, ha igen, komizz, véleményezz, iratkozz fel! :)