-
- Igen,
minden rendben. Hogyne lenne? – kérdezte teljesen zavartan.
- Csak
olyan furcsa vagy – suttogtam már inkább magamnak.
Megrázta a fejét, majd mosolyogva nyújtotta
felém karját. Pár pillanatig haboztam, majd belékaroltam. Ezután, mintha mi sem
történt volna, sétáltunk tovább, miközben semleges dolgokról beszélgettünk.
Egy folyó partján álltunk, a Hold fénye
beragyogta a várost, mely kezdett lenyugodni. A víz szépen folydogált, itt-ott
egy hajó a felszínén. A korlátnak támaszkodva néztem a lassan haladó folyót,
mikor Josh mögém lépett
Gyönyörű ez az éjszaka, akárcsak te – suttogta fülembe, s egy
puszit lehelt nyakamra. Beleremegtem, mikor kezét lassan végighúzta kezemen,
majd ujjaimra kulcsolta övéit, fordított magával szembe. A csend, mely
elragadott, szertefoszlott, mikor a távolban felcsendült egy lassú, romantikus
dallam. Josh távolabb lépett, majd egyik kezét háta mögé téve hajolt meg
előttem. – Szabad egy táncra? – nézett felemás szemeimbe, mire kezem övébe
helyeztem.
-
A lágy dallam egyre közelebbről szólt, majd
mikor megforgatott, akkor vettem észre, hogy egy hajó megy le a folyón, nem
messze tőlünk, rajta zenészek.
Köszönöm – suttogtam Josh fülébe, kezem nyaka
köré fontam, míg ő derekam ölelte körül.
A zene lassan halkulni kezdett, majd újra
teljes lett a csend. Josh elengedte a derekam, s a kezeim fogta meg. Szemeimbe
nézett, melyek boldogságot sugároztak. Mosolyától teljesen vörös lettem,
zavarttá váltam.
- Hell, -
szólalt meg miután kifújta a tüdejében lévő levegőt – köszönöm ezt a gyönyörű
estét, de sajnos lassan indulnunk kell. Anyukád aggódni fog – jelentette ki,
ezzel nekem csalódást okozva.
Mosolyogva bólintottam, mire összekulcsolta
ujjainkat, s elindult. Az út csendesen telt, néha-néha halkan hallani lehetett
egy-egy madárcsicsergést, esetleg kutyaugatást, macskanyávogást.
A házunk előtt megállva néztem át a
kerítésen. A gyönyörű udvarban egy tavacska is kapott helyet, melynek partján
egy pad állt. Alexandra Cook volt egy táblába vésve. Az a tó volt a kedvenc
helye. A pad mellett egy fűzfa állt, róla egy kerékhinta lógott le. Már
tizenkét éve áll ott a fa, s öt éve lóg a hinta. Két éve nem ült benne senki,
Alex volt az utolsó. Akár a padra, akár a tóra nézek, szemeim könnybe lábadnak,
ő jut eszembe. Szeretem, és hiányzik. Hiába vagyok tizennyolc éves, hiányzik
egy testvér. Köszönöm, Hell, ezt a gyönyörű, felejthetetlen estét, viszont most
mennem kell – szorította meg a kezem, majd hirtelen magához húzott, szorosan
ölelt, s egy puszit nyomott a homlokomra. Már csak távolodó alakját láttam,
végül eltűnt az éjsötétjében.
A konyhában és a nappaliban még égett a
villany, mikor beléptem. Anya épp a laptopját bújta, észre sem vette, hogy
otthon vagyok. Szegény megint fontos cikket ír – gondoltam magamban. Odamentem,
megpusziltam az arcát, majd felmentem a szobámba. Lezuhanyoztam, utána
befeküdtem az ágyamba. Szemeim lehunytam, de nem jött a már várva várt
álommanó. Nem hagyott nyugodni Mr. Smith, Josh és az érzéseim. Mr. Smith! –
kiáltottam fel magamban, majd felpattantam az ágyból, s rohanni kezdtem le,
hogy szóljak anyunak. Lent már nem
égett a villany, anya már alszik. Majd reggel megmondom neki. Beszéltem meg
magammal, majd a szobám felé vettem az irányt.
Újra az ágyamban fekszem, az érzéseim nem
hagynak nyugodni. A szívem ki akar törni a helyéről, mikor meglátom, s hiába
próbálok barátként tekinteni rá, nem megy. Nem tudom, vajon ő is így érez-e, de
számomra már nincs kiút. Elragadott a szerelem rózsaszín felhője, s most
szárnyalok vele, akár a lehulló levelek az esti szélben. Szemeim lehunyva tartom, s elalszom.
Remélem tetszett ez a rész, ha igen, komizz, véleményezz, iratkozz fel! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése