1. rész; 1. fejezet

1. Rész

1. Fejezet

   Mikor a szobámba léptem, táskámat egyszerű mozdulattal dobtam az ablak alatt lévő ágyamra. A barna és barack színű falak mindig megnyugtattak, melegséget sugároztak.

   Ágyamhoz sétálva sötét kabátom az egyszerű faszekrényem ajtajára akasztva folytattam utam. Táskám mellé leültem, s szürke magas sarkú lábbelimtől is megszabadultam. Sóhajtva terültem el az ágyon, s lehunytam szemem. Abban a pillanatban, amint ez megtörtént, a lenti telefon hangos csörgésbe kezdett.

Ezt nem hiszem el – dörmögtem orrom alatt, majd felkelve az ágyamról indultam le.

   A telefon csörgése egyre hangosabb volt, minél közelebb értem hozzá, majd a hangot megszakítva vettem fel a kagylót.

- Cook lakás – szóltam bele.

- Jó napot! Mrs. Cook-ot keresném – a hang ismeretlen volt számomra.

- Édesanyám még dolgozik, esetleg üzen neki valamit?

- Igen, kérem mondja meg Mrs. Cook-nak, hogy sürgősen keresse Mr. Smith-et a rendőrkapitányságon. Köszönöm! Viszont hallásra, Miss. Cook! – köszönt el, majd letette a telefont.

   A kagylót elvéve a fülemtől, bámultam csodálkozva a készülékre.

- Komolyan, mint egy rossz krimiben, vagy nem is tudom. ,,Keresse Mr. Smith-et…” – nevettem el magam, majd a szobámba vettem az irányt.

   Mikor felértem, elterültem az ágyamon, a telefonomon beállítottam az ébresztőt fél ötre, majd lehunytam a szemeim, és kiélveztem a nyugalmat.

   Alex és én a nappaliban ültünk a kanapén, a Tom&Jerry-n nevettünk, miközben ő fonta a hajam. Éppen felkuncogtunk, mikor apa lépett be a konyhából.

- Lányok, kész a vacsora. Gyertek! – Alex elengedve a hajam, rohant apuhoz, aki kacagva vette fel a kezébe. Én pedig szomorú arcot vágva néztem rájuk, mikor apa felém fordult. – Tökmag, te nem jössz?

   Arcomra mosoly ült ki, s eszeveszetten rohantam édesapám karaji közé, ő pedig nevetve vitt minket a konyhába.

   A szép álomból telefonom csörgése rántott ki, mely hangosan parancsolta, keljek fel. Mikor a szerkezet végre kezeim közé akadt, csönd lett. Ezután meglepetten konstatáltam, hogy már háromnegyed öt van, késésben vagyok.

   Kék elegáns ruhámat felöltve magamra, s a hozzáillő magas sarkú cipőmet felhúzva átfésültem a hajam, majd enyhe sminket vittem fel. Felvettem a kabátom, lerobogtam a lépcsőn és elindultam.

   Josh már az étterem előtt várt rám. Ruhája elegáns volt, barna haja balra fésülve.

   Mikor odaértem, három puszival köszöntöttük egymást.

- Gyönyörűen nézel ki – bókolt, melyet én szívesen, mosolyogva fogadtam.

- Köszönöm, te sem nézel ki rosszul – mondtam szemébe nézve.

- Mehetünk, hölgyem? – kérdezte udvariasan, közben karját nyújtotta felém. Mosolyogva megráztam a fejem, s belékaroltam.

   Az étterembe belépve ámulva néztem körbe-körbe. A márvánnyal borított padlón asztalok sokasága foglalt helyet fehér terítőkkel. Az elegáns ruhákba öltözött emberek fogyasztották vacsorájukat, melyet egy átlagos ember talán megfizetni sem bírna. Az asztalok fölött lógott egy óriási, azonban gyönyörű kristálycsillár.

   Egy férfi jött oda hozzánk, s az előre lefoglalt asztalunkhoz vezetett, mely a terem szélén, egy csendesebb helyen volt. A pincér két étlapot rakott asztalunkra, majd távozott. Josh illedelmesen kihúzta a székem, majd miután leültem, átsétált a ma esti ülőalkalmatosságához, s helyet foglalt rajta.

   Miután vacsoránkat elfogyasztottuk, Josh fizetett, majd a parkba vettük az irányt. Lassan egymásba karolva sétáltunk az utcákon, melyeken alig-alig volt látható egy-egy ember.

   Ahogy az utcai lámpák fénye megvilágította a fákon lévő színes leveleket, elgondolkodva figyeltem, ahogy egy-egy szélfuvallat magával ragadja őket. A természet lassan nyugovóra tér, s majd tavasszal újjá éled, újra zöldben fog pompázni minden, s újra halljuk majd a madarak víg dalolászását. A növények is harcolnak a túlélésért, s az emberek sem adhatják fel. Minden nap új lehetőséget tartogat, melyet meg kell ragadni, s élni kell vele. 

- Hell, figyelsz te rám? – kérdezte Josh, ezzel megszakítva gondolatmenetem. Valószínűleg már jó ideje beszélhet hozzám.

- Bocsánat, kicsit elkalandoztam – válaszoltam zavartan.

- Semmi baj, anyukádról kérdeztelek. Jól vannak? – kérdezte mosolyogva.

- Igen, persze. Jól vannak, csak sokat dolgoznak – sóhajtottam csalódottan. – Ma felhívott minket valaki, és azt mondta, anya keresse Mr. Smith-et a rendőrkapitányságon. Teljesen olyan volt, mint egy kém – nevettem fel, ám Josh nem tette ezt. Megállt, s csak maga elé meredt. Csodálkozva mentem oda hozzá, s kérdeztem meg, minden rendben van-e.

1. U.i.: hagyj nyomot magad után :) ( feliratkozókat, komikat, véleményeket!)